LongLife Premium - összetevők jelentősége
Lithothamnium Calcareum - az élő kálcium
Lithothamnium Calcareum - kis vöröses-lilás alga rendkívül lassan nő, csupán 1 millimétert évente. Azon tulajdonsága folytán, hogy a tengervízben megtalálható tápanyagokat összegyűjti, a Lithothamnium Calcareum több, mint 32 különleges nyomelemet tartalmaz (pl. jódot, szelént, cinket, kobaltot, rezet és krómot), ezáltal kiválóan támogatja az emberi szervezet ellátását ásványi anyaggal. Ahogy a Spirulinának is számtalan alfaja létezik, úgy Lithothamniumból is többfélével találkozni, amelyek közül a Calcareum az egyik legértékesebb és árban is a legdrágább, így többnyire csak a prémium kategóriás készítményekben találkozhatunk vele. Sokkal több, mint természetes kalciumforrás, ugyanis az algában található mikroelemek nélkül pl. az enzimeink és az immunrendszerünk sem működne megfelelően.
Mindemellet rendkívül gazdag ásványi anyagokban, vitaminokban, aminosavakban és mindenekelőtt rézben, amely elsősorban a hemoglobin-képzéshez szükséges. Magas kálciumtartalma segítségével megelőzi a kálciumveszteséget, valamint csontszövet megtartásában is fontos szerepet játszik. Fő alkotóeleme, a magnézium szabályozza a neuromuszkuláris reakciókat, ezáltal megelőzi a stressz okozta megbetegedéseket és kiegyensúlyozottá tesz.
Biológiai hasznosíthatósága által rendkívül jól helyettesíti az általunk ismert kalciumforrásokat. A Lithothamnium Calcareum 34 százalékban szerves, természetes kalciumból áll, amelynek szervezetünk akár 96 százalékát is hasznosítja, ha a gyomor ph-értéke 1,5. Összehasonlításképp: Az osztrigahéjnak, amelyet a hagyomány a legértékesebb természetes kalciumforrásként tart számon, a gyomor csak 67 százalékát oldja fel, azaz a biológiai hasznosíthatósága lényegesen alacsonyabb.
A Lithothamnium Calcareum alga természetes és ezáltal rendkívül jó biológiai felhasználhatósággal rendelkező alkotóelemeit a szervezet egyenletesen és kiegyensúlyozottan veszi fel. Ma már bizonyított, hogy a nyomelemek az aminosavakkal kapcsolódva a szervezet által kiválóan hasznosíthatók. Csontvázunk kétharmada kalciumvegyületekből áll. A kalcium döntően felelős csontjaink szilárdságáért. A csontok rendkívüli szilárdságáról elsősorban nagyon kemény kalciumfoszfát-kristályok formájában gondoskodik. Az öntvényvassal hasonlítható össze.
Szervezetünk teljes kalciumkészletének 99 százaléka a csontokban található, a vérkeringésben ezzel szemben csak nyomokban található meg. A kalcium azonban létfontosságú az idegek és az izomzat zökkenőmentes működéséhez.
A klimax kor előtti megfelelő mennyiségű kalciumfogyasztás késlelteti a csontritkulás kialakulását, és igazolt összefüggés található a változókor előtti csontsűrűség és a csontritkulás kockázata között. A fejlettebb világban főként az idősebb korú emberek szenvednek csont- és ízületi fájdalmak miatt, és kénytelenek lemondani a szabad mozgás öröméről.
Napjaink degenerált, túl kevés tápanyagot tartalmazó élelmiszerei miatt a kalciumhiány igazi problémává vált. Ha a táplálékkal nem juttatunk elég kalciumot a szervezetünkbe, az kénytelen "megcsapolni" a csontok kalciumdepóit.
Ennek következtében fogyni kezd a csont szubsztanciája, meggyengül a struktúra és csökken a szilárdság, a csont pedig porózussá és törékennyé válik. Az elegendő mértékű kalciumbevitel a csontok életen át tartó egészségének legfontosabb alapja.
SOKKAL TÖBB, MINT KALCIUMFORRÁS
A Lithothamnium Calcareum mintegy 70-féle természetes eredetű komponenst tartalmaz, amelyek a nagyobb mennyiségben megtalálható kalcium hatását segítik, kiegészítik. Ez a rendkívül komplex összetétel teszi egyedülállóvá az IMUNE készítményeket a kalciumpótló termékek palettáján. Az alábbiakban további értékes összetevőket és azok fontosabb hatásait ismerhetjük meg.
1. Mangán
A mangán nélkülözhetetlen a porcépítéshez. Klinikai vizsgálatok szerint hiába áll rendelkezésünkre megfelelő mennyiségű glukózamin, ha mangánhiányban szenvedünk a porcképződés leáll. Becslések szerint az amerikaiak több mint 37%-a szenved mangánhiányban. Véleményem szerint nálunk a helyzet legalább ilyen rossz, ha nem rosszabb.
2. Réz
A réz nélkülözhetetlen a kötőszövet képződéséhez azáltal, hogy aktiválja a lysil oxidáz nevű enzimet, amely keresztkötéseket létesít a kollagén és az elasztin között. Ez a folyamat biztosítja a porc és a kötőszövetek ellenálló képességét. Az elasztin az erek, porckorongok, ízületi porcok és a bőr legfontosabb alkotóeleme. Bármely artritisz terápia sokkal hatékonyabb, ha a kötőszövet megfelelően erős, mert ezáltal csökkenti az ízületeket terhelő nyomást. Talán még ennél is fontosabb, hogy a boncolások nagy százalékában találnak megrepedt aneurizmát (verőér tágulatot) a halál okaként. Az erek falában képződő ,megfelelő erősségű kötőszövet ezt a halálokot kiküszöböli. Kutatók szerint a rézhiány megszüntetése ennek előfeltétele.
3. Szelénium
A reumatoid artritiszben szenvedők nagy százalékánál találtak csökkent szelén szintet. Egyes elméletek szerint a szelén, mint antioxidáns ásvány semlegesíti a kötőszövetet károsító szabadgyökök romboló hatásait, megakadályozza a kötőszövet degenerálódását, ezáltal csökkenti az ízületi gyulladásban szenvedők panaszait. A szelén szabályozza az immunrendszer működését is. Egy tíz éven át tartó, rákmegelőzéssel kapcsolatos tanulmány alapján megállapítható, hogy a szelénfogyasztás csökkenti többféle daganat (tüdő-, vastagbél- és prosztata daganat) kialakulásának a kockázatát.
4. Bór
Egyes tanulmányok alapján a bór kedvező hatású a csont- és ízületi gyulladásban vagy reumatoid artritiszben szenvedő betegeknél. A reumás panaszok 95%-ában javulás érhető el bórpótlással. Statisztikai adatok szerint szoros kapcsolat van a táplálék bórtartalma és az artritisz kialakulása között. Jamaicában például napi 1mg alatt van a bórfogyasztás, az artritisz előfordulása pedig 70% körüli. Ezzel ellentétben pl. Izraelben, ahol a bórbevitel több, mint napi 10 mg ez csak 0,7%.
5. Magnézimum
A magnézium több módon is csökkentheti a hátfájást:
-
Javítja a veseműködést. A vese károsodása egyik leggyakoribb oka a hátfájásnak.
-
A magnézium ellazítja az izmokat. Az izomgörcs a másik gyakori ok mely a hátfájás mögött húzódik meg.
-
A magnézium nélkülözhetetlen a kalcium felszívódásához, és hasznosulásához, ezáltal segíti a csökkent kalciumtartalmú csontok gyógyulását.
-
A csontok (pl. csigolyák) elcsúszása. Az alacsony magnéziumszint az idegrendszer egyensúlyának kibillenését okozza. Ez görcsben tartja az izmokat, és megakadályozza, hogy ellazuljanak. A magnézium helyreállítja a idegek és az izmok kiegyensúlyozott működését, ezáltal a csontkovács által végzett beavatkozás sokkal eredményesebb, hatása hosszan tartó lesz.
A magnézium számos enzim működéséhez szükséges, így hiánya is több ponton mutatkozik meg. Elégtelen bevitele figyelemhiányhoz, álmossághoz, ingerlékenységhez, szívműködési zavarokhoz, izomgörcshöz, étvágytalansághoz vezet. Ilyen tünetek esetén a naponta történő magnéziumfogyasztás megoldást nyújthat.
Vizsgálatok támasztják alá, hogy a rendszeres magnézium-bevitel a figyelemhiányos gyermekek problémáinak kezelésében, a migrénes-fejfájásos rohamok megelőzésében is sikerrel alkalmazható. A Lithithamnium Calcareum alga a Green Gold Imune és az Imune RenewLife algakeverékek egyik alkotó eleme a Spirulina Platensis, a Chlorella Vulgaris és a Haematococcus alga mellett.
LongLife Premium - TÖBB, MINT TELOMERÁZ-AKTIVÁTOR
A képre kattintva további hasznos információkhoz juthatunk arról a 100% természetes készítményről, amely nemcsak az immunrendszerünk erősítésében segít, védi a szervezetünket a megbetegedésektől, de igazoltan lassítja az öregedési folyamatokat is.
Ahogy az egészség is komplex, úgy az öregedés ellen is több szinten kell fellépni! Ebben segít az a több ezer hatóanyag, amelyeket a készítmény a telomeráz-aktivátor felül tartalmaz. Ezekről olvashatunk az alábbiakban.
Óriási felfedezés volt, amikor találtak egy természetes hatóanyagot, amelyik képes a telomeráz aktiválására, és így a telomér visszaépítésére. A természetes hatóanyagokat kutató Geron Corporation TA65 névre keresztelte ezt a molekulát, és több ezer klinikai vizsgálattal kimutatta, hogy a TA65 képes a telomér helyreállítására, így az öregedés lassítására, egyúttal az időskorral járó betegségek megelőzésére, illetve a betegek állapotának javítására.
A LongLife Premium legfontosabb hatóanyagai
A megfelelő életmódot semmi nem helyettesíti! Viszont a szervezetünket hatékonyan tudjuk támogatni a természet svédasztaláról olyan hatóanyagokkal, amelyek segítik sejtjeinket, szerveinket abban, hogy egészségesen és vitálisan, minél közelebb kerülhessünk a génjeinkbe programozott legfelsőbb életkor határáig. Német készítmény, német minőség, magyar pénztárcáknak is elfogadható áron...
Telomerek: ki más tudná a legjobban bizonyítani a hosszabb telomerek működését, ha nem a 97-108 éves emberek? A The Journals of Gerontologyban megjelent anyagban az egészséges idős emberek és a rossz állapotban lévő idősek telomerjeit hasonlították össze. Röviden: az egészséges szívű, tiszta gondolkodású, normális vérnyomású és jó tüdejű idős emberek telomerjei sokkal hosszabbak voltak, mint azoké, akik ugyanilyen idősek voltak, ám rossz állapotban. “A telomeráz enzim jelenlétében a sejtek nem veszítik el az osztódási és növekedési képességüket..." >>>
Hármas hatás az algák révén: sejtszintű tisztítás, táplálás és védelem. Eltávolítják a méreganyagokat, megszüntetik a hiányállapotot és megvédik a sejteket a szabadgyökök romboló hatásától. Erősítik a szervezet immunrendszerét és öngyógyító képességét, valamint jelentős antivirális hatással rendelkeznek. Több ezer hatóanyag szinergiája, teljes vitamin skála, összes esszenciális aminosav és esszenciális zsírsavak, enzimek, mikroelemek (spirulina platensis, chlorella vulgaris, lithothamnium calcareum, haematococcus pluvialis algák). >>>
D-vitamin: megelőzi a csontritkulást, depressziót és a gyulladásokat! Ezen felül nagyban elősegíti az immunrendszer működését, így a szervezet védekezőképességét is támogatja. Ennek az az oka, hogy a fehérvérsejtek egyes fajtái, amelyek felelősek a baktériumok, illetve a vírusok elpusztításáért, a vér alacsony D-vitamin-koncentrációja esetén nem lendülnek akcióba, így a szervezet védtelen a különböző fertőzések, például légúti megbetegedések vagy a vírusok ellen! >>>
Polifenolok: elsősorban a gyulladásgátló hatásukat érdemes kiemelni. Az alacsony küszöbértékű gyulladásokat gyulladáskeltő citokinek okozzák, amelyek a szájban és fogakban található gyulladások, valamint a táplálékkal bevitt zsír és testzsír hatására alakulnak ki. Ezek a negatív tényezők lerövidítik a telomerek hosszát és a károsodás következtében sejtjeink gyorsabban öregszenek. Gyorsabban öregszünk, hamarabb betegszünk meg, és végül korábban halunk meg. >>>
Epigallocatechingallat (EGCG) - a zöld tea összetevője, aktiválja a szirtuinokat, meghosszabbítja az enzimek élettartamát. Ezen felül az EGCG késlelteti az öregedési folyamatokat, segíthet megelőzni a kóros véralvadást (szív- és érrendszer), segíthet megelőzni bizonyos rákos sejtek növekedését, megakadályozhatja az influenza kialakulást, rendelkezik antioxidáns hatással, csökkenti a koleszterin-szintet, hozzájárulhat a fogyáshoz, csökkenti az étvágyat. Gátolhatja a plakk kialakulását a fogakon, ezáltal elkerülhető a fogszuvasodás. >>>
A LongLife Premium a WellStar ReNewLife készítményre épül és olyan összetevőket tartalmaz, amelyek a hármas hatást - sejtszintű tisztítás, táplálás, védelem - kiegészítik egy negyedikkel: sejtfiatalítás. Az egyes összetevők nem csupán az öregedési folyamatokat lassítják (mint telomeráz-aktivátor és antioxidánsok), de erősítik a szervezet öngyógyító folyamatait, sok esetben extra energiát is adva a fogyasztóknak, életkortól függetlenül. LongLife Premium a Német Anti Aging Társaság elnöke által ajánlott Imune ReNewLife továbbfejlesztett változata. >>>
GreenStar Imune - egy termék, 4-féle alga, 4 000 hatóanyag. Ráadásul természetes, felszívódása 90% feletti, és épp olyan arányban találhatók meg benne az értékes hatóanyagok, ahogy arra a szervezetünknek szüksége van. Energetizál, antivirális hatással rendelkezik és hatékonyan támogatja szervezetünk öngyógyító folyamatait. A természet tudja... Nincs tehát szükségünk 40-féle egészségmegőrző szintetikus színes pirulára, egy vagyont költve rájuk. Helyette itt a természet évmilliárdok óta bizonyító valós megoldása, bárki számára elérhető áron. >>>